Nyolc éves koromban feljutott a DAC a legmagasabb
federális bajnokságba, majd két év elteltével a Csehszlovák kupa megnyerésével
elérte történelme legnagyobb sikerét. Gyermekkorom legszebb emlékei közé
tartoznak a DAC-stadionban töltött órák, a telt ház előtt játszott
meccsek, a legendás trombitás és a lelkes szurkolótábor, az Akkor
is a DAC! vagy a Ki a jobb? Dé Áá Céé! rigmusok. A mi
hőseink teljesen eltérőek voltak a mai fiatalok képernyő-sztárjaitól.
Kapko, Mičinec, Pavlík vagy Vahala voltak a szerdahelyi lurkók
„Szupermenjei“, a velük való találkozás olyan élmény volt, amellyel
hetekig büszkélkedtünk. Egy ország ismerte Dunaszerdahelyt, a liga
legkissebb „faluját“, bár többnyire azt sem tudták, merre fekszik. Ebben
a „faluban“ volt évekig a federáció keleti részének legsikeresebb
futballcsapata. Milyen kár, hogy akkoriban még nem volt kiosztva a szlovák
bajnoki cím is... Ez egy olyan időszak volt, amikor hátulról kezdték az
olvasók az újságokat lapozni.
Nagy meccsek helyszíne volt városunk, legnagyobb talán a ma már szinte mesének tűnő DAC-Bayern München UEFA kupa találkozó volt. Az akkor összegyülemlett majd húsz ezer ember (az oficiális adat ugyan „csak“ 15.572) a legnagyobb tömeg messzi környéken, amely valaha is részt vett egy szervezett akción. Csak egy dolog tudott ennyi embert összehozni, csak egy ilyen jelenség létezett, létezik – a foci. Köztudott, a magyar nemzet egy foci-szerető nemzet, és nemcsak az 50.-es évek aranycsapatának köszönhetően. A csapat klubszínei – a Dunát jelképző kék és a Csallóköz földjén termő gabona sárga színe – a mai napig az egész Felvidék kedvencei.
A dunaszerdahelyi futball 2004-ben ünnepelte századik születésnapját. E szép évforduló alkalmából szerettem volna hozzájárulni a múlt feltárásához, illetve a jelen ábrázolásához egy kornak megfelelő módon – az interneten keresztül. Így kezdett el születni ez az oldal, amely főleg a DAC-ról megjelent írásokat gyűjti egybe, de megtalálható rajta több eddig sehol nem közölt fénykép vagy statisztikai kimutatás. A legjelentősebb részt az 1977-tól elmúlt több mint 30 – első és második ligás – év képzi. Ebből az időszakból minden egyes hivatalos mérkőzés fel van tüntetve. A DAC legsikeresebb negyed évszazadáról egybegyűjtött adat, amelyet a kedves látogató elé tár ez az oldal, egyedülálló. Sok kellemes órát kívánok az emlékezni vágyó szurkolóknak!
Az információk és fényképek többsége az alábbi forrásokból ered:
Könyvek, publikációk:
Brányik Sándor - Sidó Ferenc: „A dunaszerdahelyi futball 100 éve (1904-2004)“
Brányik Sándor - Sidó Ferenc: „Száz év - száz legjobbja“
Batta György: „Ki a jobb? A DAC!“
Napilapok:
ÚJ SZÓ - www.ujszo.sk
ŠPORT - www.denniksport.sk
SME - www.futbal.sme.sk
PRAVDA - www.futbal.pravda.sk
Hetilapok:
ŠTART
TIP
Internet:
MIT REJTENEK AZ EGYES RÉSZEK?
HÍREK - az aktuális idény újdonságai időrendi sorrendben. A médiában megjelent újságcikkek és fotók gyűjteménye
KLUB – alapvető információk a klubbról, pl. alapítási év, eddigi elnevezések, legnagyobb sikerek
A CSAPAT/B CSAPAT – az aktuális idényben szerepelő játékosok és edzők névsora, a lejátszott mérkőzések, percek, gólok számának feltüntetésével (az ARCHÍVUM-ban hasonló statisztikai áttekintés található minden egyes idényről)
2008/09 – az idény összes mérkőzése és eredménye. Bővebb információ is található minden egyes mérkőzésről, amennyiben a meccsre vagy annak eredményére kattint.
INTERVIEWS - játékosok, edzők, vezetők mikrofonvégen
UTÁNPÓTLÁS - a DAC ifjúsági csapatai, teljes keretek, eredmények, újdonságok...
SIKEREK – legnagyobb sikerek és legemlékezetesebb mérkőzések szóban és képben
STATISZTIKÁK – különböző statisztikai kimutatások játékosokról, edzőkről, eredményekről, nézőkről – mindenki megtalálja azt, ami érdekli!
Kattintson az ARCHÍVUMRA és térjen be csapatunk múltjának, sikereinek időszakába. Az elmúlt 30 év összes hivatalos mérkőzése és annak eredménye megtalálható, időrendi sorrendben – liga, kupa (nemzeti, európai). Az olvasó elé tárul továbbá az egyes idényben szereplő játékosok névsora a lejátszott ligamérkőzések és gólok számával, az edzők, és az utóbbi évekből az előkészületi mérkőzések listája is. Ez a rész fokozatosan bővül, hisz nem egy emlékezetes mérkőzés többet érdemel, mint csupán az alapvető tények feltüntetését. Szintén készül a távolabbi múlt feltárása, bemutatása.
STADION – szóban és képben mutatjta be csapatunk otthonát, amely sok szép viadalnak, és nem egy kulturális eseménynek adott otthont
DUNASZERDAHELY – városunk és annak lakosai életét mutatjta be, további honlapok linkjeink keresztül
LINKEK – más hazai és külföldi futball-weboldalak (híradás, csapatok, játékosok, nemzeti és nemzetközi szervezetek)
FANZONE - a szukrolókról - a szurkolóknak
FORUM - egyenes link a szurkolói fórumra
Az egyes részek és a mérkőzések adatai fokozatosan további információkkal bővülnek.
Kedves szurkoló,
írd meg, miért szurkolsz a DAC-nak, mit gondolsz annak játékosairól, edzőiről, stadionjáról, múltjáról vagy jelenéről. Esetleg írd meg a DAC-cal kapcsolatos kedvenc történetedet. Minden „papírt tűrő“ hozzászólás közölve lesz.
Az oldallal, annak tartalmával vagy grafikájával kapcsolatos véleményeket, hozzászólásokat az info@fcdac1904.com e-mail címre várjuk.
Tudta-e, hogy....
- A legtöbb 1. ligás mérkőzést Ján Kapko játszotta (204). De vajon ki rúgta a legtöbb gólt az első, illetve a második volnalban?
- A legtöbb néző stadionunkban az 1988-as Bayern elleni UEFA-kupa találkozón volt – hivatalosan 15 572.
- Érthetőn Dunaszerdahelyen játszotta hazai mérkőzései nagy részét csapatunk. De hazaiként szerepelt már Nagymegyeren vagy Vágsellyén is.
- A leghosszabban szolgáló edző Pecze Károly volt (5 idény, 150 ligameccs), de a legtött mérkőzésen – 152 – Szikora György vezette a csapatot.
- A történelmi első DAC-gólt a második ligában 1980. augusztus 9.-én Domonkos Tibor lőtte. Az legfelsőbb bajnokságban Majoros Györgyé az elsőség, ő 1985. szeptember 8.-án a Zsolna ellen volt eredményes.
- Az aktuális idény kezdetéig összesen 144 játékos lépett pályára DAC-mezben az élvonalban. Legalább egy gólt 73-an értek el.
- Tóth László 106 második vonalbeli találkozón 68 pontos találatot ért el!
Ez csak egy kis ízelítő abból, amit a www.fcdac1904.com honlapon megtalálhat a kedves szurkoló.
FELHÍVÁS:
Szeretne az oldal tartalmán, külalakján változtatni, a készítésehez hozzájárulni? Olyan emlékek, újságcikkek, vagy tárgyak tulajdonosa, amelyek még nem találhatók az oldalon, illetve a készülő virtuális múzeum részeit képezhetnék? Kérem jelentkezzen az info@fcdac1904.com email címen.