Radványi Miklós, a DAC futballcsapatának vezetőedzője csak a 12. fordulóban találta meg az ideális középhátvéd kettőst
Magammal szemben is igényesebb vagyok"
Az új tulajdonos érkezése óta egy másik világban találta
magát, most már csak a szakmai munkára kell
koncentrálnia. Elismeri, hibát követett el azzal, hogy
sok hátvédet hozott, akikkel nem tudott aztán mit
kezdeni, de bízik a csapatában. Radványi Miklóssal, a
DAC vezetőedzőjével beszélgettünk.
A bentmaradást követő eufória után az őszi szezon már
kevésbé volt euforikus. A DAC a labdarúgó Fortuna
Ligában a kilencedik helyen telel 21 ponttal. Mennyire
elégedett az őszi idénnyel?
Egy rövid távú cél mindig sokkal jobban mobilizálja az
embereket. A tavaszi szezon előtt történt egy nagyon
pozitív változás, egy korrekt tulajdonos vette át a
klubot, és mindenkinek egy célja volt: megmenteni a
ligát Dunaszerdahelynek. A hatpontos levonás ellenére
kiharcoltuk a bentmaradást. Ez akkora fegyvertény volt,
szinte a bajnoki címmel ért fel, így is élték meg a
játékosok és a szurkolók is.
Mi volt a fő különbség a tavasz és az ősz között?
Tavasszal egyértelműen az eredmények voltak a fontosak.
Biztonságos védekezésből kiindulva gyors kontrákat
vezettünk, erre voltak is megfelelő embereink. Ősszel
viszont már jobb játékot akartunk nyújtani a
szurkolóknak. Nem védekeztünk olyan mély blokkban, ennek
is tudható be, hogy 26 gólt kaptunk. Többször akartunk a
szó szoros értelmében játszani. Ezelőtt ez nem így volt,
a komolyabb csapatok ellen beálltunk a tizenhatosunk
elé, és ha szerencsénk volt, akkor kibekkeltünk egy
0:0-t. Az őszi eredmények annak is tudhatók be, hogy
bátrabban akartunk futballozni, és ez a védekezés
rovására ment.
Miért?
Megpróbáltunk fiatal játékosokat beépíteni, de tisztában
voltunk azzal, hogy a védelem tengelyében kockázatos
tapasztalatlanokat bevetni, mert azok elkövetnek néhány
hibát. Az első fordulókban lehetőséget adtunk a fiatal
Tóthnak, akit én most is tehetségesnek tartok, ám
Rózsahegyen és Aranyosmaróton az ő hibái után kaptuk a
gólokat. Ezek a pontok hiányoznak most, mert ha négy-öt
ponttal több lenne, akkor mindenki elégedettebb lenne.
Tóthon kívül azonban a rutinos futballisták is többször
hibáztak.
Így igaz, például Majerník hatalmas hibát csinált a
Slovan ellen, Struhár is rengetegszer bakizott. Edzői
pályafutásom során először fordult elő velem, hogy
nagyon sokáig nem találtam meg a megfelelő
középsővédő-párost. Kipróbáltam Struhárt, Tóthot,
Majerníkot, utána jött Saláta Kornél. Eleinte azt
hittük, hogy Tóth azért bakizik annyit, mert a két
rutinos játékos, Struhár és Majerník nincs jó formában,
nem tud megélni mellettük. De miután megjött Saláta, aki
szerintem Szlovákia legjobb belső védője, s Tóth
mellette sem érezte jól magát, elhatároztuk, hogy Kornél
mellé betesszük Kwint, aki a B csapatban folyamatosan
jól teljesített. Nálunk korábban mindig csak kiegészítő
ember volt védekező középpályásként, viszont az utolsó
hat-hét fordulóban nagyon jó párost alkotott Salátával.
De ezt az ideális párost csak a 12. fordulóban találtam
meg. Ha nincs két jó középső védő, az az egész csapat
védőjátékát nagyban befolyásolja. A középpályások is
félnek előre menni, mert ha hibát vétenek, könnyen baj
lehet. Beismerem, hibát követtem el azzal, hogy túl sok
középhátvédet hoztam, akiket aztán nem tudtam használni.
Sokat ragozták Roman Gergel távozását is, nélküle nem
volt irányító középpályása a DAC-nak.
Ez a másik dolog, ami rányomta bélyegét a
szereplésünkre. Tavasszal megszoktuk, hogy van egy
Gergelünk, aki a játéknak formát adott. Rúgott három
gólt, és adott hét gólpasszt, ami ősszel nagyon
hiányzott, mert nem volt olyan játékosom a középpályán,
aki fazont adott volna a csapatnak. A középső
középpályások közül Kristo egy gólt rúgott, de gólpasszt
nem adott, Straka Gabi és Horváth Béla pedig 1-1
gólpasszig jutott. Ez édeskevés. Gergel tavasszal olyan
szezont futott, hogy több csapat is érdeklődött iránta.
Mi tettünk neki egy ajánlatot, ám ő ezt nem fogadta el,
és elment Lengyelországba. A szlovák klubok az anyagiak
terén jelenleg nem tudják felvenni a versenyt a
lengyelekkel. Nagyon sajnálom, hogy Gergel elment, mert
nagyon hiányzott. Távozása után Ujlaky és Braeň
teljesítménye is visszaesett, mert nem kaptak olyan
labdákat, mint korábban. Kell egy kreatív játékos, aki
meglepetéspasszokat is tud adni.
Van már terve, ki pótolhatná?
Szlovákiában sajnos nincs ilyen játékos. Beszéltem erről
a menedzsmenttel, s úgy tűnik, hasonló futballistát
valahol a Balkánon találunk. Aljosa Asanovic
sportigazgató azt mondta, hogy tud egy ilyen típusú
játékosról, vele minden bizonnyal leülünk tárgyalni.
Csehországban is körülnéztünk, ott is lehetne egy
megoldás, de a konkrét nevekről még nem akarok beszélni.
A DAC hazai pályán az egész naptári évben veretlen
maradt, idegenben azonban az őszi szezonban csak négy
pontot szerzett négy döntetlennel. Mi ennek az oka?
Ugyanez a probléma Nagyszombatban is, ősszel ők sem
nyertek idegenben meccset. Otthon a játékosok jobban
átérzik, hogy a szurkolók őmiattuk jönnek ki a meccsre,
nem az ellenfél miatt. Más helyeken a nézők a Slovanra,
a zsolnaiakra, tehát az ellenfélre kíváncsiak, nálunk
viszont a hazaiakra. Ugyanígy van ez Nagyszombatban is.
Megfigyeltem, hogy a játékosok a hazai meccseken sokkal
jobban koncentrálnak, hiába mondom nekik, hogy a kinti
meccsekre is ugyanúgy kell összpontosítani.
Aranyosmaróton és Rózsahegyen is 1:0-ra vezettünk,
jobbak voltunk, be kellett volna rúgnunk a második gólt,
és akkor simán nyerünk. Ehelyett védelmi hiba után
egyenlítettek a hazaiak.
Miért úszott el többször is az előny?
Hiányzik egy igazi vezér a középpályáról, aki 1:0-s
vezetésünknél azt mondja, hoppá, mostantól ezt kell
játszanunk. Ilyen típusú futballista Szabó Ottó, ám neki
nehéz a védelem bal oldaláról irányítani. A pálya
közepére kéne egy leader, 2010-ben ilyen volt Hílek és
Halimi, később pedig Velický. Az edző kintről adja az
utasításokat, ám vannak olyan helyzetek, amikor a
játékosoknak kell dönteniük. Ilyenkor nagyon sokat ér a
vezér. Meg kell találni azt a futballistát, aki az élre
áll és viszi a csapatot.
De ha a Balkánról jönne a kreatív játékos, ő lehetne
ilyen vezéregyéniség? Nem lenne gond a balkáni
forrófejűség?
Ez már másik kérdés. De mindenképp kell egy kreatív
játékos, és ezt valószínűleg csak ott találjuk meg. A
vezér szerepre születni kell. Egy vezéregyéniségnek nem
elég, hogy az öltözőben beszél, a pályán is irányítani
kell. Azt hittem, hogy Straka Gabi lehet ez a játékos,
de ő egy csendes gyerek. Beszél ő, de olyan csendeskén.
Otti már hangosabb, de a balhátvéd posztjáról nehéz
neki. Korni sokat hülyéskedik, de félidőben nagyon fel
tud dühödni, és a többieket is felrázni.
Az ősz egyik legkellemesebb meglepetése volt a fiatal
csatárok, Černák és Sabler helytállása. Hogyan értékeli
a teljesítményüket?
A fiatalok beépítése a nyáron elkezdett filozófiánk
része. Csapatunkban három fiatal kapott lehetőséget, a
19 éves Tóth és Sabler, valamint a tőlük két évvel
fiatalabb Černák. A három közül kettőt nagyon
eltaláltunk. Tóthnak még rutint kell szereznie, lehet,
hogy télen visszamegy Szencre, stabilan fog focizni a
II. ligában, s egy év múlva kiforrott játékosként tér
majd vissza. Sabler és Černák új színt vitt a csapatba,
a ligában is felfigyeltek rájuk. Az előbbi három, az
utóbbi két gólt rúgott. Eltérő típusú csatárok, de
mindkettőjükről sokat fogunk még hallani a jövőben.
A tavaszi hétezres nézőszám őszre háromnégy
ezerre csökkent. Mit gondol erről?
A dunaszerdahelyi drukkerek igényesek, ezért azon kell
dolgozni, hogy minél többen jöjjenek ki a meccseinkre.
Az egész naptári évben veretlenek maradtunk otthon, ami
a klub történetében harmadszor fordult elő. Ezt kevés
csapat mondhatja el magáról. Egyébként nagyon sok klub
örülne a háromezres átlagos nézőszámnak, de ha jobban
fogunk játszani, és ott leszünk a tabella első felében,
akkor biztosan növekedni fog a nézőszám. Mindig
valamiért kell játszani, tavasszal azért játszottunk,
nehogy kiessünk. Ha bajnoki címért küzdenénk, biztos
lenne itt tízezer ember is.
Az őszi szezon előtt a vezetőség óvatosan nyilatkozott a
célokról.
Két célunk volt: a kupában eljutni minél messzebbre, ez
sikerült, ott vagyunk a legjobb nyolc között; a Fortuna
Ligában pedig a középmezőnyt tartottuk elfogadhatónak. A
bajnokság tulajdonképpeni első fele, a 16. forduló után
a hatodik helyen álltunk, sajnos, az utolsó három őszi
meccs eredményei nem úgy alakultak, mint szerettük
volna, ezért lejjebb csúsztunk. Ebben az is
közrejátszott, hogy sok játékosom az idény végére már
nagyon fáradt volt, és több kulcsember, Szabó Otti,
Straka, valamint Turňa megsérült. Ha egy tizennyolc tagú
keretből néhány alapember kiesik, az megérződik a csapat
játékán.
Sűrű a mezőny, az ötödik és a 12. helyezett között
minimálisak a különbségek. Nem tart attól, hogy
tavasszal kiesési gondjaik lesznek?
Fel sem merült bennem, hogy hátradőljek. Bízom a
csapatban, mert van ereje, és a terveink szerint még meg
is lesz erősítve. A játékosoknak szükségük van most az
egy hónapos pihenőre, mert nyáron csak 10 nap
szabadságuk volt. Azt láttam a futballistákon, hogy a
12. fordulótól kezdve már fejben is fáradtak voltak.
Amit tavasszal véghezvittek, az pszichikailag sem volt
egyszerű dolog: minden meccsen úgy játszottál, hogy
nyakadon a kés. A sérülések is abból fakadtak, hogy már
nem voltak frissek fejben a játékosok. Ezért örülök,
hogy vége az idénynek. Ha három-négy ponttal többet
gyűjtöttünk volna, akkor maximálisan elégedett lennék,
de így sem kell pánikolnunk, 21 pontunk van, és az első
két tavaszi meccset otthon játsszuk.
Melyik meccsen játszottak a legjobban?
Nagyon jól futballoztunk a Senica, a ilina és a Trenčín
ellen, de Rózsahegyen és Aranyosmaróton is jobbak
voltunk, mint a hazaiak, de sajnos nem nyertünk.
Ki ellen fociztak a legrosszabbul?
Odahaza a rózsahegyiekkel vívott meccsen, amelyen
hiányzott a könnyedség és az elképzelés. Az idegenbeli
találkozók közül Myjaván és Podbrezován teljesítettünk
gyengén.
A játékosok közül kikkel volt elégedett?
Elsősorban Saláta Kornival, Szabó Ottival, de Straka
Gabi, Braeň, Turňa és Szarka is jól teljesített. Saláta
nagysága az egyszerűségben van. Nem bonyolítja a
játékot, ha el kell rúgni a labdát, akkor elrúgja.
Szerintem jelenleg ő a szlovák bajnokság legjobb belső
védője. Az lenne az ideális, ha őt meg tudnánk tartani.
Rajta kívül ugyanis a csapat gerincét adó játékosoknak
még másfél-két éves szerződésük van, vagyis van mire
építeni.
A kapusposzton mi a helyzet? Penksa jól kezdett, de
mintha kifulladt volna.
Elképzelhető, hogy kapust is keresünk... Penksa
pszichikailag nem tudta feldolgozni a népszerűséget,
tavasszal nagyon jól védett, a bajnokság elején két
meccsen fontos védései voltak, de aztán kapott 6-7 olyan
gólt, amilyet nem lenne szabad. Ezután döntöttünk úgy,
hogy Pernecký kap lehetőséget. Beszéltem Penksával, hogy
pihenje ki magát, és edzéseken azt akarom látni rajta,
hogy újra védeni akar. De nem ezt látom, hanem azt, hogy
meg van sértődve. Sértődött játékos pedig nem játszhat.
Kik azok, akiktől szintén többet várt?
Struhárban csalódtam, sokkal többet vártam tőle, ő már
nincs is nálunk. Jurčót úgy hoztuk ide, mint egy 11
gólos csatárt, hihetetlen, hogy mennyi helyzetet
kihagyott. El kell gondolkodni azon, mi legyen vele.
Rúgott ugyan négy gólt, de ez tizenhét meccsen nagyon
kevés. Tavasszal kidolgoztunk 3 helyzetet, de abból
kettőt berúgtunk, most ősszel meg 20 helyzetből nem
rúgtunk be egyet sem.
Struhár mellett kiknek járt még le a szerződése november
végével?
nircnek és Horváth Bélának, de Bélát szeretném
megtartani. Ő egy igazi profi, akkor sem sértődik meg,
ha nem játszik, minden edzésen feltúrja a pályát.
Az elmúlt években sokszor megkérdeztük, hogyan bírja a
dunaszerdahelyi körülményeket, mennyit öregedett egy-egy
szezon alatt. Most viszont már bizonyára sokkal
kellemesebb a DAC-nál dolgozni.
Most úgy néz ki minden, ahogy egy ligás csapatnál kell.
Mintha egy másik világba csöppentem volna, amióta új
tulajdonos van. Csak a szakmára kell koncentrálnom.
Másrészt ez sokkal nagyobb felelősség
amíg nem működtek a dolgok, alibistán arra foghattam
volna a sikertelenséget. Most viszont már én is
igényesebb vagyok magammal szemben, többet várok
magamtól. Ezért is bántanak az utolsó meccsek
eredményei. Lehet egyszerre szépen játszani és pontokat
szerezni, de ehhez idő kell.
(SZABÓ ZOLTÁN, BŐD TITANILLA, Új Szó, 2014. december 15.)