A dunaszerdahelyi képviselő-testület megbízta a polgármestert, hogy tegyen feljelentést ismeretlen tettes ellen

DAC: Felmondta a szerződést a város

 

A játéknak vége - hirdeti a szurkolók transzparense a tegnapi dunaszerdahelyi képviselő-testületi ülés után. A DAC vezetői közül Antal Barnabás alelnök (balról az első), Gányovics Ervin és Érsek József alelnök volt jelen a plénumon.

(Lőrincz Adrián felvétele)

Egyoldalúan felmondta Dunaszerdahely városa az FK DAC 1904 Rt-vel kötött szerződést. A megállapodás felmondására a 22 jelenlévő képviselő közül 21 igennel szavazott, egy tartózkodott.

 

A dunaszerdahelyi önkormányzat 2008-ban adta el az FK DAC 1904 Rt. részvényeinek 90%-át a Khashayar Mohseni és Antal Barnabás által irányított FC Senec Rt-nek. Ugyanekkor született egy megállapodás a klub finanszírozásáról is, amelyben mindkét fél kötelezettséget rögzítették. A szerződés alapján a többségi tulajdonos évi 2 788 000 euróval (84 millió korona), a város pedig kisebbségi tulajdonosként évi 365 000 euróval (11 millió korona) támogatja az egyesületet. A szerződések 50 évre szólnak.

 

Az utóbbi időben a dunaszerdahelyi klub körül zajló furcsa dolgok (nem egyértelmű elszámolás a várostól kapott pénzzel, tartozások a játékosok felé) arra késztették az önkormányzatot, hogy megpróbáljon kiutat keresni a szerződésből. A jogi elemzés elkészítésével egy pozsonyi ügyvédi irodát bíztak meg.

 

„Az analízisben az áll, hogy mivel 50 évre, tehát meghatározott időre kötötték a szerződéseket, nem lehetne felmondani őket. Viszont az 50 év olyan hosszú időtartam, gyakorlatilag hosszabb, mint egy ember aktív időszaka, hogy ez nem tekinthető meghatározott időre kötött szerződésnek. Ezt a vélekedést legfelsőbb bírósági döntések is alátámasztják. A jogi elemzés szerint tehát a szerződés felmondható, bár ez nem kockázatmentes, mert a másik fél megtámadhatja a bíróságon. A bíróság pedig érvénytelenítheti a felmondást, és akkor a városnak ugyanúgy ki kell fizetnie a szerződésben vállalt kötelezettségeit, a késedelmi kamatokat, s még a perköltséget is. Van tehát rizikó ebben a lépésben, ennek ellenére a képviselő-testület egyhangúlag amellett foglalt állás, hogy azonnali hatállyal bontsuk fel a szerződést” – tudtuk meg A. Szabó László alpolgármestertől.

 

Az azonnali hatály azt jelenti, hogy a polgári törvénykönyv értelmében a negyedév végén, március 31-ével lép életbe a felmondás. Három hónap a felmondási idő, tehát június végén vesztené érvényét a szerződés.

 

A képviselő-testület egy módosító javaslat nyomán arról is szavazott, hogy a polgármester tegyen feljelentést ismeretlen tettes ellen, mivel fennáll a gyanú, hogy a klub gazdálkodása során gazdasági bűncselekményre került sor. A klub könyvelésében a jegyeladásból származó bevétel tűnik furcsának: ha az ott szereplő 24 000 eurós összeget összevetjük a hivatalos nézőszámokkal, 58 centre jönne ki egy jegy ára, miközben a valóságban 4 euró egy belépő. A feljelentéssel kapcsolatos módosító indítványt 18-an elfogadták, négyen tartózkodtak.

 

Az FC Senec Rt. kérte a maradék négy részvény megvásárlását, mivel többségi tulajdonosként elővásárlási joguk van. Ebben a kérdésben is egyhangú döntés született, egy tartózkodás mellett 21-en arra szavaztak, hogy a város ne adja el a részvényeket.

 

Bár a város az egyenes támogatást továbbra sem folyósítja a klubnak (csak a rezsiköltségeket fizeti), a képviselő-testület az ülésen elfogadta a 2012-es évi költségvetést is, amelyben szerepel az ifjúsági futball támogatása is. Ennek gyakorlati kivitelezéséről azonban még tárgyalni kell a futballklub vezetőségével.

(bt, Új Szó, 2012. február 1.)