A bajnok ellen legalább egy pontot kell szerezniük a sárga-kékeknek
Radványi ultimátumot kapott
Dunaszerdahely. Khashayar Mosheni klubelnök elégedetlen a dunaszerdahelyi labdarúgócsapat eddigi tavaszi szereplésével, ezért a SITA hírügynökség szerint ma találkozni kíván Radványi Miklóssal, a DAC vezetőedzőjével. „Az eredmények nincsenek összhangban azzal, hogy milyen erős a keret, s hogy mennyi pénzt fektettünk a téli felkészülésbe. Az edző utlimátumot fog kapni tőlem: pénteken a zsolnaiak ellen a gárdának jól kell játszania, és legalább egy pontot kell szereznie. Ha nem sikerül, azt sem zárom ki, hogy Radványi távozik a kispadról“ - nyilatkozta Mohseni a SITA-nak.
Az utlimátumról Radványi egyelőre nem hallott. „Én erről semmit nem tudok. Szombaton a meccs előtt beszéltem utoljára a klubelnökkel“ - mondta lapunknak a sárga-kékek szakvezetője.
A dunaszerdahelyiek eddigi két tavaszi mérkőzésükön három pontot szereztek: az aranyosmaróti ViOn-t 2:1-re legyőzték, Kassán azonban helyzetük sem volt, és 1:0-ra kikaptak.
(bt, Új Szó, 2011. március 8.)