A bazini csapattal játszik a DAC előkészületi mérkőzést
A dunaszerdahelyi DAC labdarúgó csapata február 19-én 14 órai kezdettel a II. ligás bazini csapattal mérkőzik meg. A Radványi-legénységnek úgy tűnik ez lesz az utolsó felkészülési mérkőzésük. Az eredeti terv szerint a Tatabánya csapatával mérkőzött volna meg a DAC, de a magyarországi csapat megbetegedések miatt lemondta a találkozót.
Február 26-án már bajnoki mérkőzést játszik a sárga-kék csapat az aranyosmaróti csapat ellen odahaza 17:30-tól a Városi stadionban. A DAC a táblázat 7. helyén, míg az Aranyosmarót a 6. helyen áll, így kiélezett csata várható a két csapat között.
Radványi Miklós vezetőedző sikeresnek nevezte a dubai edzőtábort, hiszen kiváló körülmények között készülhettek. Három előkészületi mérkőzésből kettőt elvesztettek, egyet pedig a legerősebb csapat ellen megnyert a sárga-kék gárda. A DAC edzője nem titkolt örömét fejezte ki, hogy Novota Jani visszakerült a csapatba, hiszen a DAC korábbi hálóőre nem írt alá az ukrán élvonalbeli csapathoz és inkább a dunaszerdahelyi klubot választotta.
Ugyancsak elégedettségének adott hangot Radványi, hogy sikerült erősíteniük különböző posztokon. A csapat tagja lett Marián Tomčák, a brazil Melinho, Josip Čorič és Michal Filo. További erősítéseket is kiszemelt a DAC edzője, akikkel még tárgyalásokat folytatnak a klub vezetői. Az Egyesült Arab Emírségekben edzőtáborozó DAC ottléte alatt három ghánai és egy kameruni labdarúgót is tesztelt, de Radványi Miklós, aki többször is hangoztatta, hogy egy külföldi játékosnak jobbnak kell lennie a hazai játékostól a ghánaiaknak nem szavazott bizalmat, a kameruni játékossal még tárgyalnak.
(Felvidék Ma, 2011. február 16.)