Gondban a DAC vezetőedzője a mai Újpest elleni mérkőzés előtt

Novota váratlanul távozott

 

Dunaszerdahely. Novota János tegnap váratlanul ötnapos próbajátékra utazott a Törökországban edzőtáborozó ukrán Metalurg Zaporizsje futballcsapatához. A taksonyi származású hálóőr az ukrán bajnokság sereghajtójának három előkészületi meccsén, a Sturm Graz, a Varteks Varazdin és egy belgrádi csapat ellen bizonyíthat. A 27 éves kapus, aki decemberben idő előtt tért vissza a görög Panszerraikosztól az alapozás kezdetétől a DAC-cal gyakorolt. Értesüléseink szerint Novota a hétvégén szóban megegyezett Antal Barnabás alelnökkel, és tegnap kellett volna aláírnia az öthónapos szerződést.

 

„Vasárnap délután telefonon beszéltem Janival, aki elmondta, hogy nálunk marad. Aztán este kilenckor felhívott, és közölte, hogy reggel Törökországba utazik, mert első számú hálóőrt keres a Zaporozsje. Alig tudtam szóhoz jutni, most itt állok egy kapussal“ - mondta lapunknak Radványi Miklós, a DAC vezetőedzője.

 

A sárga-kékek szakvezetője amúgy is gondban van a mai (14.00, a műfüves pálya), újpestiek elleni hazai előkészületi meccs előtt, mert Kiss Dániel, Hílek, Konečný, valamint Hrabač influenzával küszködik. Halimi és Kadlec pedig sérüléssel bajlódik. „Kis túlzással, a csapatorvossal közösen állítjuk fel az együttest, remélem, Kiss Dani vállalni tudja a játékot“ - hangsúlyozta Radványi, aki maga is alaposan meg van fázva. Egyébként tegnap újabb két brünni középpályás érkezett tesztelésre, a 23 éves František Schneider és a 25 esztendős Filip Chlup.

 

Az Újpest szombaton vendéglátóként 2:1-re kikapott a nagyváradi FC Bihortól, a lilák gólját Mitrovics szerezte tizenegyesből. Mészöly Géza edző a következő csapatot szerepeltette a mérkőzésen: Balajcza (Horváth T.)-Szokol, Vermes, Takács Z. (Rubus), Kiss Z.-Simek (Magos), Matos (Banai), Mitrovics, Balogh B.-Sitku (Popovics), Lázár B.

(sz.z., Új Szó, 2011. február 1.)