Novota János: „A hangulat jó, de azzal, amit otthon átéltem, egyelőre nem versenyezhet”

A Panszerraikosznál nincs lazsálás

A görög nyelv bonyolult, az edzések kőkemények, de a legrosszabb az egyedüllét – árulta el Novota János, a Panszerraikosz kapusa, akivel telefonon beszélgettünk első görögországi benyomásairól.

Egy hónapja van a Panszerraikosznál. Milyen különbségeket lát a görög és a szlovák futball között?

A görög foci igazi színvonalát majd csak a bajnoki meccsek mutatják meg, de már az edzéseken és a barátságos mérkőzéseken is lehet látni, hogy sokkal keményebb és gyorsabb itt a játék, gyakoriak az egyérintős passzok, nem cipelik a labdát. Az edzések is nagyon komolyak. Ha nincs meccs, naponta kétszer edzünk, a tréningek két és fél, három órán át is tartanak, néha úgy jövök le a pályáról, hogy azt sem tudom, hogy hívnak. Dunaszerdahelyen Jano Veselý kapusedzései nagyon hasznosak voltak, megpróbálta a maximumot kihozni belőlünk, és nagyon örülök, hogy vele dolgozhattam, de az itteni tréningeket össze sem lehet hasonlítani az otthoniakkal. Szinte összetörnek az edzés végére, minden labdát meg kell fogni, arra a lövésre is vetődni kell, ami biztosan mellémegy.

Miben mások még az edzések?

Ha kisebb területen játszunk egymás ellen, akkor sem állítják meg a játékot, ha a labda kimegy az oldalvonalon túlra. Egyfolytában játszunk, megállás nélkül. Egyébként főleg a gyorsaságban és a futballisták gondolkodásában van eltérés. Minden edzésen mindent ki kell adnunk magunkból. Nincs lazsálás, nem lehet csak úgy ellógni egy tréninget. Ha a szerb edzőnk látja, hogy valaki nem teszi oda magát, s nem elég fegyelmezett, akkor komoly megtorlások következnek.

Miféle megtorlások? Plusz öt kör futás vagy ötven fekvőtámasz? Esetleg pénzbüntetés?

Gondolom, anyagi vonzata is van a dolognak, szerencsére nekem nem volt ilyen tapasztalatom. Viszont amikor idejöttem, volt itt egy argentin játékos. Egy barátságos meccsen megrúgták hátulról, mire ő odaszólt a szabálytalankodó ellenfélnek, és az edzőnek is visszabeszélt, amikor az figyelmeztette. Na, ez volt az argentin játékos utolsó mérkőzése nálunk, azóta már Cipruson van. Szigorú fegyelemnek kell lenni a csapatban.

A szlovákiai edzői szerint néha már túlzásba is vitte az edzéseket, de Görögországban most a segítségére lehet ez a mentalitás.

Azt hiszem, hogy ha az a típus lennék, aki kiskorától mindent készen kapott, akkor ezt most itt nem bírnám ki. Viszont azt, amit nem kaptam meg a természettől, mindig kemény edzéssel igyekeztem behozni. Külföldön csak ilyen hozzáállással lehet érvényesülni. Rengeteget gyakoroljuk például a beadásokat. Most olyan beadásokra járok ki, amilyenekre korábban ki sem indultam, a kaputól 10-11 méterre fogom meg a labdát. Természetesen rengeteg mindenen kell még javítanom, ezt én magam is érzem, és tudom, kell egy kis idő, hogy még jobban beilleszkedjek, alkalmazkodjak az itteni játékstílushoz. Szerencsére jó kapusedzőm van, a szerb Milorad Kovacs, aki a szónak a jó értelmében véve bolond. Mindent megmond a szemembe, nem kertel, és ez nagyon jó. Lehet, hogy másnak rosszul esne, néha nekem sem kellemes, amikor már két órát ugráltam egyfolytában, és még mindig nem elégedett, de tudom, hogy csak ez az út vezet előre. Ha keményen dolgozom, annak lesz eredménye, lehet, hogy holnap, lehet, hogy egy hét vagy egy hónap múlva, de valamikor mindenképpen.

Milyen kilátásokkal várja a jövő hét végi bajnoki rajtot a PAOK Szaloniki ellen?

Az előkészületi meccseken mindketten lehetőséget kaptunk: én is és horvát riválisom, Velimir Radman is. Mindketten a nyáron érkeztünk a klubhoz, volt, hogy egy meccset én védtem végig, a másikat meg ő, néha pedig félidőben váltottuk egymást. Szombaton vár még ránk egy utolsó felkészülési mérkőzés az Iraklisz Szaloniki ellen idegenben. Majd elválik, hogy a bajnokság elején melyikünk lesz az egyes számú. A Corgoň Ligában legjobb kapusnak választottak, mindenki dicsért, de érzem, hogy a két bajnokság között óriási a különbség, és még sok hiányosságom van. Rengeteget kell dolgoznom, hogy testileg és lelkileg is fel legyek készülve például egy Panathinaikosz elleni mérkőzésre.

A DAC-ban stabil kezdő volt, és csak sérülés vagy valami rendkívüli eset miatt szorulhatott ki a kapuból, most viszont keményen kell küzdenie a csapatba kerülésért. Nem volt nehéz ezt elfogadni?

Dunaszerdahelyen is csak úgy lehettem biztos kezdő, ha hoztam legalább az átlagomat. Voltak rosszabb, jobb és nagyon jó meccseim. Itt Görögországban is tudom, minden nap, minden edzésen meg kell harcolnom azért, hogy én legyek az első számú kapus. De ez nem rossz érzés, inkább kihívásként fogom fel. Ezt akartam. Mindig arra vágytam, hogy külföldön játszhassak, most itt vagyok, itt a lehetőség, és mindent bele fogok adni, hogy éljek is vele. Senkinek nem kell bizonyítanom, csak magamnak, és megpróbálom a lehető legjobb teljesítményt nyújtani.

A Panszerraikosz keretében van szerb, horvát, spanyol, venezuelai és guineai légiós is. Milyen nyelven kommunikálnak a csapatban?

Angolul beszélünk, de már görögül is tanulok. Az alapszavakat – jobbra, balra, fel, le, vissza, előre, egyedül, mögötted – már jól tudom, és naponta új kifejezéseket tanulok. Ha meccs van, kizárólag görögül kiabálok a csapattársaimnak. Nem a nyelv számomra a legnehezebb, és nem is az, hogy kemények az edzések, hanem az, hogy egyedül vagyok itt. A várandós feleségem otthon van. Úgy döntöttünk, otthon fog szülni, mert így a legjobb mindenkinek, de egyedül lenni nem könnyű. Ha már ő is itt lesz velem, minden sokkal jobb lesz. Addig is próbálom minél jobban megismerni a környéket, hogy mikor megérkezik a családom, mindent be tudjak nekik biztosítani.

A csapattársakkal nem járnak össze?

Fiatal csapatunk van, én a 26 évemmel a negyedik vagy az ötödik legidősebb játékos vagyok. A többiek befogadtak, jól megvagyunk az edzéseken és az öltözőben, de a tréning után mindenki megy a maga útján.

A szurkolókról milyenek a benyomásai?

Az Iraklisz elleni hazai barátságos mérkőzésre körülbelül 3000 hazai néző jött ki, bár a belépő 20 euróba kerül, a bajnokikra pedig még drágább: 40-50 euró körüli. A hangulat jó, de azzal, amit otthon átéltem, egyelőre nem versenyezhet.

(BŐD TITANILLA, Új Szó, 2010. augusztus 20.)