Radványi Miklós lett a DAC új edzője

 

Megvált a DAC az osztrák Kurt Garger edzőtől az utolsó bajnoki mérkőzés előtt. Május 15-én a nagyszombati Spartakkal mérkőzik meg otthon a dunaszerdahelyi gárda. A sárga-kékeknek csak a győzelem elfogadható, hogy megmeneküljenek a kieséstől.

 

A DAC egykori csatára, aki a sárga-kékek állandó másodedzője amióta a csapat felekrült a legfelsőbb szlovák bajnokságba egy fordulóval a bajnokság előtt veszi át a csapat irányítását. Munkáját az iráni Ali Marzban segíti majd, aki már korábban is megfordult a DAC-nál és kiváló taktikai elemzéseket végzett az ellenfél csapatairól is.

 

Jelenleg a sárga-kékek a 11. helyen állnak a táblázatban. Mögöttük csak a ligetfalusi Artmedia csapata áll egy ponttal lemaradva. Az utolsó fordulóban a DAC egyik ősi riválisát a nagyszombati Spartak csapatát, az Artmedia csapata pedig a szenyicai gárdát fogadja.

 

Radványi Miklós főleg a sajátnevelésű játékosokban bízik, mint mondta ők minden bizonnyal szívvel-lélekkel küzdeni fognak 90 percen át, hiszen számukra a bentmaradás sokkal fontosabb mint az idegenlégiósoknak. Az egykori kiváló csatár, aki mellesleg Nagyszombatban is játszott bízik a sikerben és reméli, hogy megmentik a Corgoň ligát Dunaszerdahelynek. Radványi és Marzban megbízása egyelőre egy mérkőzésig szól.

 

Május 15-én ismét erős rendőri jelenlét lesz majd tapasztalható a városban és a stadion környékén alkoholtilalmat vezetnek be. A régi Sportcsarnokhoz érkeznek majd a nagyszombati szurkolók, így az Észak II-es körforgalomtól le lesz zárva a Sport utca.

(atos, Felvidék M,  2010.05.11.)