A Szlovák Labdarúgó-szövetség Döntőbírósága elé kerül a Bognár-ügy

Michal Holeščák tévedése

 

Pozsony. Bognár Zoltán menedzsere, Michal Holeščák kijelentette, hogy a Szlovák Labdarúgó-szövetség Döntőbírósága elé viszi kliense eperjesi átigazolási ügyét. Szerinte a DAC jogtalanul járt el a futballista esetében.

 

A 29 éves játékosügynök – aki csak 2009 novemberétől képviseli a 22 esztendős csatárt – kijelentette, a DAC decemberben a profi szerződést akart kötni Bognár Zoltánnal. Tettek is ajánlatot a csallóköziek, de nem egyeztek meg az anyagiakban.

 

Holeščák szerint a csatár és a DAC között 2008 szeptemberében kötött, 2011 nyaráig szóló megállapodás érvénytelen, mivel nem volt bejegyezve a szövetségben. „December végén Milan Sládkovič, az átigazolási bizottság elnöke egy telefonbeszélgetés során megerősítette nekem és a Tatran sportigazgatójának, hogy Bognár amatőr státusú futballista – mondta a menedzser a sportnapilapnak. – A döntőbíróság elé tárjuk a tényeket és a bizonyítékokat. Bognár korántsem az első játékos, akit megkárosított a dunaszerdahelyi klub…”

 

Holeščák csak azt felejti el, hogy 2009 októbere előtt a klubok nem voltak kötelesek a szerződés megkötése után egy adott határidőn belül bejegyeztetni a szövetségben a megállapodást. Ezért a múlt év végén a testület tagjai, így annak elnöke sem tudhatta, hogy Bognár korábban már elkötelezte magát a DAC-hoz. Azon viszont nagyon csodálkozunk, hogy a menedzser nem tudta, hogy azok a szerződések is érvényesek, amelyeket átigazolási bizottságnál nem regisztráltak. Ezért nem jegyezhették be Bognárt januárban az eperjesi Tatran futballistájaként. Tegnap többször próbáltuk elérni Holeščákot, ám nem vette a mobilját.

 

Úgy tűnik, a keletieknél viszont már leesett a tantusz. „A Tatran Prešov nem fog reagálni az átigazolási bizottság keddi döntésére. Csak ismételni tudom, hogy a csatártól és a menedzserétől kapott információk alapján abban a hiszemben kezdtük el a tárgyalásokat Bognár átigazolásáról, hogy amatőr státusú játékosról van szó. A mostani helyzetet nekik kell megoldani” – hangsúlyozta Erik Bogdanovský, az eperjesiek sportigazgatója.

(sz. z., s, Új Szó, 2010. február 12.)