A tehetséges Csonka és
Ágh, valamint a visszatért Minár is a DAC-cal tart
Hat
új légióssal Dubajba
Dunaszerdahely. Ma nyolcnapos dubaji edzőtáborozásra
utazik a DAC élvonalbeli labdarúgócsapata. Huszonnégy játékost visz magával
a Kurt Garger, Radványi Miklós edzőpáros, közte hat januárban érkezett légióst,
az osztrák Sariyart és Pallát, az olasz Michellinit, a szerb Pajicsot,
valamint Vidakovicsot és a holland Waut.
A csapattal tart az ifjúsági együttes két
tehetséges játékosa, Csonka Árpád és Ágh Zoltán, csakúgy, mint a II.
ligában szereplő fakó csatára, Németh András. Féléves ciprusi kitérő
után a napokban visszatért a sárga-kékekhez Michal Minár kapus is, aki
szintén helyet kapott a nevezettek között.
„Csütörtökön csak egy délelőtti gyakorlás
szerepelt a műsoron. Már mindenki az utazás lázában ég. Khashayar Mohseni
klubelnök már Dubajban tartózkodik, várhatóan két vagy három előkészületi
mérkőzést játszunk majd – mondta lapunknak Radványi Miklós, a sárga-kékek
másodedzője. – Sok külföldi csapat készül ilyentájt az Egyesült Arab
Emírségekben, állítólag az is felmerült, hogy találkozunk a Luiz Felipe
Scolari által irányított üzbég bajnok Bunyodkorral. Egy biztos, az itthoni
sárdagasztás után kiváló talajú pályákon edzhetünk és futballozhatunk.
A külföldi új szerzemények és a fiatalok előtt itt a lehetőség, hogy
bizonyítsanak. ”
Radványi Miklós leszögezte, téved, aki azt
hiszi, hogy jobbára csak kirándulni mennek a játékosok: „Ha nem lesz mérkőzésünk,
akkor napi három tréninget tervezünk, nyolctól, tíztől és fél négytől.
Igaz, nem túl hosszúak, nagyjából 45 percesek lesznek az átmozgató gyakorlások.
Így városnézésre csak délutánonként jut idő.”
A dunaszerdahelyiek utazó
kerete
Kapusok: Novota János, Bartoloměj Kuru, Michal
Minár.
Hátvédek: Stephan Palla, Németh Krisztián, Ján
Marcin, Adiaba Bondoa, Nikola Michellini, Marius Kazlauskas, Németh Zsolt.
Középpályások: David Helísek, Jean Paul Boya,
Jüksel Sariyar, Lénárth Tamás, Szladjan Pajics, Nyron Wau, Markus Seelaus,
Elong Elong, Ágh Zoltán.
Csatárok: Samuel Koejoe, Nemanja Vidakovics,
Aleksandar Bajevski, Németh András, Csonka Árpád.
(SZABÓ ZOLTÁN, Új Szó, 2010.
február 5.)