Regedei Csaba megszokta a középpályás szerepkört, s további gólokra készül
Fantasztikusak a szurkolók
A nyáron az Újpesttől érkezett Regedei Csaba a DAC kulcsemberei közé tartozik. A 25 éves magyar futballista remek lövéseivel és pazar szabadrúgásaival tartja sakkban a kapusokat. Legutóbb két gólpasszal járult hozzá a rózsahegyiek elleni bravúros – kilenc emberrel kivívott – győzelemhez.
|
Regedei Csaba (jobbról) gyorsan felvette a Corgoň Liga ritmusát (SITA-felvétel) |
Milyen volt a drámai találkozó belülről?
Rendkívül nehéz. Sajnos, zárt kapuk mögött zajlott az összecsapás, de a lelkes drukkerek a stadion mellől is tizenkettedik játékosként segítettek bennünket. Fantasztikusak a szurkolók, le a kalappal előttük. Ilyen rajongók előtt nem lehet lazsálni. Rosszul indult számunkra a találkozó, kétszer is vesztésre álltunk, de innen is tudtunk fordítani. Leo Kweuke ismét igazolta kivételes klasszisát, parádés góljának köszönhetően kétszeres emberhátrányban is hoztuk a három pontot. A győzelmet a szurkolóinknak ajánlom fel, akik a meccs után majdnem agyonszerettek bennünket.
Pályafutása során sikerült már kilenc emberrel kivívnia a győzelmet?
Nem. Ez volt az első eset. Úgy emlékszem, még a győri csapat tagjaként két kiállított játékosunk ellenére döntetleneztünk, csakúgy, mint október végén immár dunaszerdahelyi színekben az Artmedia elleni kupameccsen.
Közel 150 magyar élvonalbeli meccsen egy gólt szerzett, a DAC-ban már most kettőnél tart.
Ha a nyitraiak elleni nyitómeccsen nem ítélte volna a bíró utólagosan öngólnak a lövésemet, már a három találatosok között lennék. Jólesik, hogy bíznak bennem a társak és az edzők. Werner Lorant engem jelölt ki a szabadrúgások és a sarokrúgások elvégzésére. Remélem, még nem lőttem el a puskaporom, s a nagyszombatiak és a zsolnaiak után más csapatok hálójába is sikerül betalálnom.
Jobbhátvédként érkezett, de a DAC-ban a középpálya jobb oldalán játszik. Megszokta már az új szerepkört?
A védelemben valamivel magabiztosabbnak érzem magam, ám egyre jobban kezdem megszokni az új posztomat. Lorant mester szerint itt hasznosabb vagyok a csapat számára. Hogy valami van ebben, azt az is igazolja, hogy például a rózsahegyiekkel vívott meccsen is két gólpasszal járultam hozzá a győzelemhez.
Miben másak a magyar és a szlovák élvonalbeli meccsek?
Nincs nagy különbség. Az biztos, hogy a Corgoň ligás találkozók jóval harcosabbak és keményebbek, mint az NB I-es mérkőzések.
Hogy érzi magát Dunaszerdahelyen?
Kiválóan. Nagyon örülök, hogy júliusban igent mondtam a DAC ajánlatára. Így kiváló mester irányításával, egy remek csapatban szuper szurkolók előtt focizhatok.
NÉVJEGY
NÉV: Regedei Csaba
SZÜLETETT: 1983. január 16.
TESTMÉRETEI: 179 cm/78 kg.
KLUBJAI: Győr (2000–2006), REAC (2006), Újpest (2007–2008), DAC (2008–?).
MAGYAR BAJNOKI MECSCSEK/GÓLOK: 145/1.
SZLOVÁK BAJNOKI MECSCSEK/GÓLOK: 16/2.
VÁLOGATOTT MECCSEK: 2.
(SZABÓ ZOLTÁN, Új Szó, 2008. november 19.)