A 31 éves focista a zöld-fehérekkel készül
Szkukalek újra a Fradiban
Budapest. Szkukalek Igor a Ferencváros futballcsapatával kezdte meg a felkészülést. Az őszi idényt a DAC-nál eltöltő játékos két és fél esztendőt követően tért vissza a jelenleg az NB II-ben szereplő zöld-fehérekhez. A 31 esztendős bal oldali védőt faggattuk.
Hogyan került újra a Fradihoz?
Pályafutásom legszebb időszakát töltöttem a Ferencvárosban. Sosem tagadtam, hogy visszavágyom az Üllői útra. Bíztam abban, jön még egy jó lehetőség. Megdobbant a szívem, amikor vasárnap a klub képviselője felhívott, s közölte, hogy szívesen látnak a hétfői első edzésen. Természetesen habozás nélkül igent mondtam.
A régi társak közül mára csak hírmondónak maradtak, viszont annak idején éppen Csank János edző alatt igazolt a patinás egyesülethez.
Mindössze Dragónerrel és Lipcseivel játszottam korábban együtt, de úgy látom, a kollektívával nincs baj. Jó érzés, hogy Csank mester alaposan ismer, úgy hallottam, az utóbbi időben is képben volt, általában tudta, mi van velem. Nála annak idején rendszeresen lehetőséget kaptam egy erősebb Fradiban, talán most is így lesz.
Már a tárgyalt a vezetőkkel?
Januártól szabadon igazolható vagyok, így csak velem kell megegyezniük. Az edző javasolta a szerződtetésemet, tegnap tárgyaltam Berki Krisztián klubelnökkel, s szóban nagyjából meg is egyeztünk. Egyébként Lisztes Krisztiánt váltottam az egyesület első emberénél. Könnyen lehet, hogy ő is visszatér…
(sz. z., Új Szó, 2008. január 9.)