Meszlényi Tibor szerint a DAC-ot közösen vissza kell juttatni oda, ahová a neve alapján való

„Bosszant, hogy vendégként bátortalanul játszottunk“

 

A DAC labdarúgócsapata a II. liga őszi idényében a 4. helyen végzett. Meszlényi Tibor vezetőedző a nyáron vette át a csapat irányítását. A mester értékelte lapunknak az együttes őszi teljesítményét.

 

„Az utolsó néhány fordulóban feljavultunk, öt pontra csökkentettük a hátrányunkat az éllovas szenciekkel szemben, az egész őszi idényt nézve azonban nem vagyok megelégedve. Idegenben mindössze öt pontot szereztünk, ez pedig egy feljutásra pályázó csapattól nagyon kevés. Vendégként sokszor bátortalanul futballoztunk, ami bosszant, hiszen sok tapasztalt labdarúgónk van“ -vélekedett a DAC mestere, aki öt hónapja vette át a csapat irányítását.

 

Arra a kérdésünkre, hogy nem volt-e túl radikális lépés, amikor a 4. forduló után öt játékost kizárta a keretből, így válaszolt: - Úgy érzem, hogy jó döntés volt. Egyáltalán nem voltam megelégedve a hozzáállásukkal, a vereségek pedig csak gyűltek, ezért tenni kellett valamit. Emiatt kissé különleges volt számunkra az őszi idény.

 

A játékosok, illetve az egyes csapatrészek teljesítményét Meszlényi Tibor a következőképpen értékelte: „A középpályások nem úgy teljesítettek, ahogy elvártam volna, a védelmünk az ősz végére már elfogadhatóan teljesített. Csalódás számomra Szkukálek és Genčúr játéka. Két tapasztalt labdarúgóról van szó, tőlük jobb teljesítményt vártam“.

 

Arra a felvetésünkre, hogy a szurkolók is bizonyára feljutást szeretnének majd ünnepelni, a DAC edzője úgy vélte, hogy nincs semmi veszve, az öt pontos hátrány nem nagy, azt azonban tudomásul kell venni, hogy csak azért, mert mi vagyunk a DAC, nem automatikus a feljutásunk. Egy kis türelemre lenne szükségünk, mondta az edző. Mint hozzáfűzte: nézzük meg például az eperjesieket, 30 millió korona a költségvetésük, és így is három évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy összehozzanak egy olyan csapatot, amely kiemelkedik az 1. liga mezőnyéből.

 

Arról, hogy milyen a kapcsolata a közelmúltban kinevezett új vezetőséggel, a következőket mondta: „Lényegében még csak egyszer találkoztam velük, de úgy gondolom, megvan bennük a kellő ambíció és lelkesedés. Közösen vissza kell juttatnunk a DAC-ot oda, ahová a neve alapján való. Úgy gondolom, hogy 3-4 játékossal kellene megerősíteni a keretet. 13 saját nevelésű labdarúgónk van, közöttük sok a fiatal, ami nagyon örömteli, azonban nem dolgozhatunk csak fiatalokkal, ez utópia.“

 

A DAC soron következő téli felkészüléséről megtudtuk, hogy január 7-én kezdődik, a tervek szerint a bajnokság rajtjáig 16-17 meccs és 50-55 edzés vár a csapatra. „Több élvonalbeli csapattal, például a zsolnaiakkal, a nyitraiakkal vagy a szenciekkel is megmérkőzünk majd, ezek a találkozók jó erőfelmérők lesznek" - nyilatkozta lapunknak a DAC vezetőedzője.

(pll, Dunaszerdahelyi Hírnök 2007. december 19.)