Bemutatkozik Sebő László, a DAC új menedzsere
Beszélgetésünk elején megkérem, mutatkozzon be a DAC szurkolóinak.
„Szapon születtem, Dunaszerdahelyen érettségiztem, közben itt játszottam a DAC ifi csapatában. Sidó Ferenc volt az edzőm, aki, miután Bősre ment, magával vitt és én ott is maradtam. Rajta kívül nagy köszönettel tartozom Brányik Sanyi bácsinak is. Sajnos, térdsérülés miatt abba kellett hagynom az aktív játékosi pályafutásomat, de menedzserként a foci mellett maradtam. Sok évig Bősön voltam, majd három évig Újvárban, ahol Meszlényi Tiborral is együtt dolgoztunk. Szikora György hívására kerültem Rimaszombatba.“
|
|
|
Sebő László |
Menedzserként milyen ismert edzőkkel dolgozott együtt?
„A teljesség igénye nélkül: Szikora György, Borbély László, Lépes György, Molnár Zoltán, Kalmár László, Jozef Kolárik, Meszlényi Tibor, Peter Zelenský, Ján Rosinský és legutóbb Rimaszombatban Mikuláš Komanický.“
Hogyan szerzett tudomást, hogy a megüresedett posztra menedzsert keres a DAC?
„A DAC vezetésével, Antal és Pápay úrral már régebben együttműködtünk, Rimaszombatból többször kisegítettük játékosokkal a DAC-ot. Azóta ismerjük egymást. A Rimaszombati csapat a Tauris cégcsapata volt, és miután a céget eladták, az új tulaj nem volt hajlandó támogatni a focit. A város vette át a klubot, anyagilag kisebb lett a támogatás, és megoldották a maguk módján a menedzser posztját is. Antal úr ezt követően megszólított, és rövid, egy napos tárgyalás után megegyeztünk. Nem idegen helyre jöttem, ezért nem kellett sokat egyezkedni.“
Milyen időre szól a megállapodása?
„Ez jó kérdés, erről nem is beszéltünk. Nem meghatározott időre szól a szerződésem.“
Mit vár el öntől a klubvezetés?
„Ezt talán inkább Antal klubelnöktől kellene megkérdezni.“
Úgy értem, inkább a szponzorkeresés, vagy a sport része az, amiért felelős?
„A sportrész.“
Milyen célokkal és elképzelésekkel érkezik Dunaszerdahelyre?
„Első benyomásom nagyon jó. Nem hiszem, hogy ilyen feltételek mellett ilyen eredményeket kell produkálni a csapatnak. Az anyagi háttér nagyobb szinten van, mint az eredmények. Ami az elképzeléseimet illeti, tudni kell, hogy a szövetség jelenleg nagy változásokon megy keresztül, a két legmagasabb osztályt – Corgoň liga és 1. liga – egy új bizottság fogja irányítani, míg a második ligát egy másik bizottság. Sajnos, a mai napig nem tudjuk, melyik bajnokságban fogunk szerepelni. Ha az 1. ligában játszanánk, az első éven az elejétől kiesési gondok nélküli, erős középmezőny-csapat akarunk lenni. Ha a második ligában indulunk, akkor nem lehet más célunk, mint a feljutás. Minden más eredmény sikertelenség lenne. Mindenképpen jó futballt, támadójátékot szeretnénk produkálni, a szurkolók erre kíváncsiak.“
Saját tapasztalatból állíthatom: ebben az időszakban nagyon nehéz önt elérni. Mi foglalkoztatja legjobban?
„Az első feladataim egyike a szervezést érinti. Világossá kell tenni mindenkinek, aki a csapat körül mozog, mi a kötelessége, mindenki feladatkörét papírra kell vetni. Ezen kívül, most járt le több játékos szerződése és azoknak, akikkel az edző már nem számít, megköszönjük és szeriózis módon elbúcsúzunk. Ide tartozik Sani, Jurčo és Károlyi. Másrészt a keretet meg kell erősíteni jó támadójátékosokkal, hisz a futballt gólokra játsszák. Fontos a stabil védelem is, de jelenleg jó csatárokra van szükségünk. Jó úton haladunk, most tárgyalunk a Nagyszombat volt játékosával, Miro Krissel, aki ebben a fázisban hasznára lenne a csapatnak. Vele már szóban megegyeztünk, hasonlóan Uzolával és Minár kapussal. Tárgyalunk Baranyai Gézával is Trencsénből, ő még több irányban gondolkozik. Krissel, Uzolával és Baranyaival megoldódna játékunk támadó része. Mivel fő célunk minél több hazai fiatalt beépíteni a csapatba, az ő tapasztalatuk sokat segítene ebben a folyamatban.“
Végezetül hadd kérdezzem: mit várhatnak a szurkolók a csapattól a bajnokságban?
„Remélhetőleg jó játékot és eredményeket. És persze jó hozzáállást mindenkitől, aki itt a foci körül dolgozik.“
NÉVJEGY
Sebő László 1957. június 16-án született Szapon. A dunaszerdahelyi Mezőgazdasági és Ipari középiskolán érettségizett, közben a DAC ifi csapataiban kergette a labdát. Aktív pályafutását Bősön töltötte, itt kezdte 1982-ben ellátni a menedzseri feladatokat is, több mint 15 éven át. Később három évet töltött az újvári FKM menedzsereként, majd Szikora György hívására Rimaszombatba szerződött. Július 1-től a DAC menedzsere. Nős, családjával Újvárban él.
Meszlényi bizakodik
Amint Sebő László is említi, a DAC jelenlegi edzőjével, Meszlényi Tiborral már dolgoztak együtt. Hogy emlékszik erre az időszakra a tréner?
„Újvárban találkoztunk a kilencvenes évek végén, akkor megmentettük a csapatot a második vonalban. Sikeres volt az együttműködés, bízom benne, ez a DAC-ban sem lesz másképp.“
(nk, 2007. július 04.)