Visszajön Pinte Attila?

Több minden a DAC-mellett szól, de...

1992-ben Dušan Radolský, a DAC akkori edzője, egy újságírói kérdésre hogy ki a DAC legnagyobb tehetsége, azt válaszolta: Pinte Attila. A fiatal játékost akkoriban csak a bennfentesek ismerték, a federális liga utolsó idényében még nem kapott játéklehetőséget.

1993-ban, már Ladislav Škorpil vezetése alatt, a csapat erőssége és stabil játékosa lett. Igaz, a kezdet nem volt olyan sima. A vezetők adottságai alapján Kapko utódját véltek benne felfedezni, ám a Videoton elleni Intertoto-kupában elszenvedett 1:7 után nyilvánvaló lett, a jobbhátvéd posztját nem Attilának találták ki. Neki sokkal inkább a középpálya jobb oldala felelt meg. Pályafutását végigtekintve látjuk, ezen a poszton futott be karriert és lett 31-szeres válogatott, amivel saját neveltjeink közül csúcstartónak számít. 1993 és 1995 között két és fél idény során 72 bajnokin szerepelt a DAC sárga–kék mezében és 9 gólt szerzett. Attila mindenkor szurkolói kedvenc volt, ezért is váltott ki nagy visszhangot, amikor szombaton 11 év után - 35 évesen - ismét a DAC-színeiben lépett pályára.

A szurkolókat a napokban az a kérdés foglalkoztatja: jön Pinte Attila a DAC-ba, vagy nem jön?

„Erre most nem tudok egyértleműen válaszolni, még egy kis időnek el kell telni. Az edzők még több játékost kipróbálnak, átértékelik ezt a kérdést. Nekem is meg kell fontolnom, ugyanis Somorján valamit beindítottam, azt nem könnyű otthagyni. Több dolog van, ami a DAC mellet, és több dolog ami a Somorja mellett szól. Úgy gondolom, én is és a DAC is egy héten belül döntésre jutunk. A DAC edzői szeretnék február elsején már azt a keretet készíteni, amellyel nekivágnak a bajnokságnak. Bár sosem lehet tudni, amatőrként akár még áprílisban is jöhetek.“

 

●  Ha összejönne a szerződés, milyen poszton és mivel szeretnél a csapat hasznára lenni?

„Több poszton is tudnák pályára lépni, de kizárólag az edző dolga eldönteni, ki hol játszon. A mai DAC-ot több helyen is nyomja a cipő, meglátjuk, hogy oldják meg ezt a kérdést és hol marad üres hely, ahol esetleg leghasznára lehetnék a csapatnak. Minden esetre, már mi is elkezdük a felkészülést, edzésben vagyok és ezen a téren nem látok hátrányt.“

 

●  Egyáltalán, hogy került szóba a lehetőség, hogy ismét a DAC színeiben szerepelnéd?

„Az ötlet Antal Barnabás klubelnök fejében született. Jól ismerjük egymást, az ifiben csapattársak voltunk, együtt nőttünk fel. Már tavaly, sőt tavaly előtt is szó volt róla, de nem jött össze. Most ismét hívtak egy-két edzés és egy meccs erejéig, én nem láttam okot nem jönni.“

 

●  Sok kiváló edző vezetett, milyennek látod ebben a sorban Pflug mestert?

„Két edzésen voltam, nehéz megmondani, de úgy érzem, próbál szisztémát bevezetni a játékba. De idő kell míg ez belevésődik a játékosokba. A dolgát nehezíti, hogy nagy a jövés – menés, amit fél év alatt valakivel begyakorol, azt egy másikkal kezdheti az elejéről.“

 

●  Tekintsünk vissza a múltba - mi volt a legszebb időszaka pályafutásodnak és mi a DAC-os éveknek?

„Első évem a Fradiban volt a csúcs, akkor bajnokok lettünk, ezt semmi nem múlta felül. Igaz, az Interrel is bajnok voltam, az is szép emlék, de a két dolog mégis összehasonlíthatatlan. A DAC-ban a kezdetekhez fűződnek a legszebb emlékek, amikor 1993-ban indult az önálló szlovák bajnokság. Škorpil edző alatt jobbhátvédként kezdtem, aztán előbbre léptem. Két szezon után sajnos elindult a DAC lefelé a lejtőn, amely egyre meredekebb lett. Sorban mentek el a játékosok, fogyott a pénz.“

 

●  Volt valami játékosi pályád során, amire nem szívesen emlékszel?

„Talán a görögországi légioskodás. A Fradit leszámítva ez volt az egyetlen külföldi szerződésem, de nem úgy sikerült, ahogy elképzeltem. Anyagi gondok voltak a Panioniosnál, tartozásukat nem rendezték és az ügy még a mai napig nincs lezárva.“

 

●  Mennyire követted és hogy értékelnéd a DAC szereplését a távozásod utáni években?

„Valójában sok évig még egymás ellen játszottunk, és bár meccsekre nem jártam, de újságon keresztül figyeltem a DAC eredményeit, a háttérből áttekintést szereztem a klubon belüli történésekről.“

 

●  Tartod a kapcsolatot egykori játékostársaiddal?

„Már csak az öregfiú-csapat révén, ott még együtt vagyunk. Amikor csak tehetem, szívesen megyek, bár kötelességeim ezt gyakran nem engedik.“

(nk, 2007. január 18.)

 

Pinte Attila névjegye»