Pázmány Péter, Dunaszerdahely polgármestere:
„Az önkormányzat 1998 óta több, mint évi 10 millióval támogatja a DAC-ot"
• Tisztelt polgármester úr! Mi a véleménye azokról a felvetésekről, hogy Dunaszerdahely önkormányzata tette tönkre a DAC-ot?
„Őszintén szólva az a DAC, amely a közelmúltban - elsősorban 1980-as és 90-es években elért eredményeivel, sikereivel hírnevet hozott városunknak, jogilag már nem is létezik. 1998 óta ugyanis csődeljárás folyik ellene. Nyolc évvel ezelőtt a klubnak az adósságállománya meghaladta a 28 millió koronát. Ekkor Dunaszerdahely önkormányzata segítségül sietett, és egy új klubot hozott létre, melynek egyedüli működtetője és egyben 100%-os tulajdonosa is. A Szlovák Futball-szövetség beleegyezésével szerencsére 1998-ban az utolsó pillanatban sikerült megmentenünk a haldokló klub játékosállományát és további bajnoki szereplését, úgy is fogalmazhatnék, egyáltalán a létét..."
• Ha jól értem az önkormányzat 1998-tól a klub egyedüli tulajdonosa. Nem gondoltak rá, hogy részvénytársaság lévén eladják a részvények egy részét, s úgymond egy főszponzort találjanak?
„Dehogynem! A részvénytársaságot is azzal a céllal hoztuk létre, hogy az adósságaitól megtisztult klubnál lehetőséget biztosítsunk egy vagy több tőkeerős befektető belépésére, már csak azért is, mivel az önkormányzat feladatai közé egyáltalán nem tartozik az, hogy sportegyesületek teljes költségvetését biztosítsa. Sajnos, 8 év után sem sikerült ilyen befektetőt találni."
• Ha pár szót szólna a próbálkozásokról, kiket kerestek meg?
„Először természetesen a helyi vállalkozókat szólítottuk meg. Ezúton is szeretném tisztelettel megköszönni mindazoknak, akik segítették a klub működését. Sajnos egyrészt nagyon kevesen voltak, és összességében csak a klub éves költségvetésének a töredékét biztosították. Ezután próbálkoztunk külföldön, így jött képbe egy iráni befektetési csoport, mellyel az együttműködés nagyon sikeresen indult, hiszen szinte csodával határos módon lehetetlen helyzetből sikerült kivívni a bennmaradást. Sajnos később ez a csoport széthullott, kiszállt. Ezután az önkormányzat úgy döntött, hogy szinte teljes mértékben vállalja a továbbiakban a klub működésének finanszírozását, hiszen DAC fociklub egy érték, mely mondhatni nagy mértékben megalapozta városunk hírnevét."
• Mi az oka, hogy mégis állandó kiesési gondjai vannak a klubnak, igaz, talán napjainkban észlelhető némi kis bíztató javulás?
„A mai helyzet az előző évek krónikus pénzhiányának következménye. Pénz hiánya miatt az előző vezetés megszüntette a klub profi státuszát, melynek következményeként azok játékosok, akik addig nem kevés pénzbe kerültek, szabadon igazolhattak el bárhova... Nem jutott elég pénz az ifjúságra, sajnos ifjúsági csapatunk is már csak a III. ligában focizik. Ennek próbálunk most véget vetni, amely persze nem meg egyik napról a másikra... Szeretnénk visszaállítani a profi státuszt, s már szerencsére egyre több figyelmet kap az ifjúságnevelés is. Saját nevelésű játékosainkra szeretnénk elsősorban építeni."
• Mennyivel támogatja az önkormányzat a fociklubot?
„A DAC támogatása 2 részből áll. Hozzávetőlegesen 8 millió koronáva( támogatjuk a klub működését, melynek nagy része a játékosok fizetésére és utaztatására megy el. Csak a nevezési díj évente 500.000,- körül mozog. További fél millió koronával támogatjuk az utánpótlás-nevelést. A másik oldalon - ezt sokszor elfelejtik - önkormányzati pénzen biztosítjuk a focipályák ún. rezsi költségét, amely újabb évi kb. 2,5 milliót jelent. Továbbá folyamatos felújításokat végzünk a központi pályán, az öltözőkben és nagy örömünkre már műfüves edzőpályával is rendelkezünk."
• Mire volna szüksége a klubnak, hogy magasabb célokat tudjon kitűzni?
„Elsősorban egy igazi főszponzorra, aki biztosítaná a klub költségvetésének legalább 50%-át. Sajnos az önkormányzat részéről ez a támogatás már nem növelhető, hiszen szlovákiai szinten így is a mi városunk adja a legtöbb pénzt a focira. A profi ligában játszó csapatok éves költségvetése min. 20 millió korona, de a jelenlegi első ligában is az egyik legkisebb a DAC évi költségvetése. Ezért van szükség szélesebb körű összefogásra a DACot szerető vállalkozók és szurkolók részéről, és ennek egyik lehetősége, az éves adó 2%-a, mely természetesen odaadható a DAC alapítványának is."
• Közelednek a választások, hogy viszonyul majd az önkormányzat a közeljövőben a DAC-hoz abban az esetben, ha ismét Önt választják majd meg polgármesternek?
„Az MKP választási programjában mindig kiemelt szerepet kapott az élsport támogatása, s ezen belül pedig kiemelten a legnépszerűbb sportág, a labdarúgás támogatása. Nem engedhetjük, hogy a DAC fociklub még egyszer olyan helyzetbe kerüljön, mint 1998-ban és 2002-ben, mikor a megszűnés réme igen komolyan fenyegette. A DAC fociklub továbbra is számíthat az önkormányzat támogatására.“
(Felvidék Ma - FOCI, 2006. november 11.)