Gőgh Árpád: Jobb csapatunk van, mint azt a tabella mutatja!

Gőgh Árpád ma ünnepli 34-ik születésnapját. A „Zizu“ becenévre hallgató tapasztalt futballista igazi közönségkedvenc és idén nyáron negyedszer tért vissza a DAC csapatába. Első alkalommal 1992-ben Radolský edző idején került Szerdahelyre és főként védekező középpályásként szerepelt. 1997-ig –féléves Keszthelyi kitérővel – tartott az első DAC-Gőgh Árpi frigy, melynek során 54 bajnokin egy gólt lőtt. Egy újabb év következett Magyarországon, ezúttal a Győri ETO-nál, majd 1998-ban ismét hazatért és nagy mértékben – 32 bajnokin elért 16 góljával - járult hozzá a második vonalban szerzett bajnoki címhez. Az új, már élvonalbeli idény első fordulója után azonban odébbált és csak hét év után, 2006 nyarán tért újra vissza a DAC öltözőjébe. Máig 99 bajnokin szerepelt a DAC mezében, 17 gólt lőtt.

 

• Vajon emlékszel-e még első gólodra a DAC mezében?

„Természetesen, 1993 tavaszán a Nitra ellen rúgtam. Csereként a huszadik percben álltam be a sérült Kašpar helyett és a tizenhatosról kapáslövéssel találtam be.“

 

• Ki hívott 1992-ben a DAC-ba?

„Ógyallán a második majd a harmadik ligában töltöttem katonai szolgálatomat, annak lejárta után hazatértem Felsőpatonyba. Brányik Sanyi-bá’ hívta fel az akkori DAC-vezetők figyelmét, hogy van Patonyban egy ügyes gyerek, szinte ingyen. Minek a sok drága idegen, ha a környéken is lehet találni jó képességű focistát. Nagy örömmel mondtam igent.”

 

• Milyen emlékek fűződnek a DAC-ban eltöltött éveidre?

„Otthon a DAC mindig név volt és sokat jelentett, ezért jó emlékeim vannak és örülök, hogy én is itt játszahattam, játszhatok. Bárhova mentünk az országban, a DAC névre mindig felfigyeltek, nagy érdeklődés előzte meg a meccseinket. Sok szép emlékem van a sárga-kékben töltött évekre, én mindig jól éreztem magam a DAC-ban.“

 

• Mi volt a legszebb, amit a DAC-ban átéltél?

„Fiatal srácként kerültem ide, húsz éves koromban a nagy csehszlovák ligában szerepeltem. Ilyen már nem is lesz, hogy a Sparta vagy a Slavia ellen játszunk, erre szívesen emlékszem. Nagy megtiszteltetés és nagyon-nagyon jó érzés volt olyan csapattársakkal készülni, mint Paľo Diňa, Simon Gyuszi, Mentel kapus, Stano Lieskovský, de tovább sorolhatnám. Radolský edzőt is jó szakembernek tartom. Hasonlóan Vladimír Rusnákot, akivel kiharcoltuk a visszajutást az élvonalba, az szintén egy jó év volt. Az emberek is úgy álltak hozzá és szép számban támogattak minket.“

 

• Nyáron hét év után kerültél vissza. Meddig köt a szerződés?

„Antal klubelnökkel találkoztunk a nyáron, érdeklődött, hol játszom. Mivel szerettem volna hazajönni, ezért megbeszéltük, a csapattal elkezdem a felkészülést. Az utóbbi időben Ausztriában csak heti két-háromszor edzettem, egy kis próbaidőre volt tehát szükségem. Albrecht edző és a vezetés egy hét után úgy döntött, szerződtetnek. Fél évre, decemberig egyeztünk meg.“

 

• Milyen elképzeléssel jöttél haza?

„Mikor idejöttem, láttam, kevés játékos van, nagy volt a bizonytalanság. Azon voltam és vagyok, hogy minél többet és jobbat nyújtsak a csapatnak, segítsek a minél jobb szerepléshez. És bár az eddigi eredmények nem a legjobbak, úgy érzem, javulófélben vagyunk és remélem, egyre feljebb jutunk.“

 

• Az idény elején kezdőember voltál, Pflug edző alatt azonban általában a cserepadról nézed a meccseket.

„Nem könnyű helyzet ez, főleg öregebb játékosoknak. Eleinte játszottam, szerintem nem is ment rosszul a játék. De mindig az edző dönti el, ki játszik, így nem marad nekem más csak keményen tovább dolgozni, csinálni a munkámat és bízni benne, ismét pályára léphetek.“

 

• Az ígéretes kezdés ellenére nem úgy alakul az idény, ahogy azt a szurkolók, vezetők, de a játékosok is szeretnék. Te miben látod a mai DAC legnagyobb gondját?

„Úgy látom, elég jó játékosok jöttek itt össze és egy két meccs után elpártolt tőlünk a szerencse. Ahogy húzódott a nyeretlenségi sorozat, a focisták egyre inkább veszítették el önbizalmukat. Van ilyen időszak, amikor semmi nem megy, nekünk midnen kifelé pattan, az ellenfélnek meg a kapuba. De sokkal jobb csapatunk van mint hogy az utolsó előtti helyen legyünk a tabellán. Szerintem a 6.-8. hely körül ott kellene lennünk. Az utóbbi meccseken sikerült jó eredményt elérnünk, bízom benne, ez lökést ad a csapatnak és ezután már csak jobb lesz.“

 

• A közönség egyik kedvence vagy, a nézőtér felhördül valahányszor az edző készül pályára küldeni? Szerinted mivel érdemelted ki ezt a tisztséget és milyen érzés ez számodra?

„Nagyon jól esik, hogy a szurkolók támogatnak és ők is úgy látják, van még mit adnom ennek a csapatnak. Bíznak bennem, elismernek, amit ezúton is szeretnék megköszönni.“

 

• Mit jelent számodra a foci?

„Mindent. Erre tettem fel az életemet, szeretnék aktív pályafutásom után is ebben a környezetben maradni edzőként vagy menedzserként. Hármas edzői képesítésem már van, azt szeretném tovább bővíteni.“

 

• Mire vagy legbüszkébb az eddigi pályafutásodra visszatekintve?

„Több jó csapatban szerepeltem. A Slovannal 32 meccs hosszú veretlenségi sorozatunk volt, a tizenegyedik helyről feljutottunk a másodikra, UEFA kupát játszottunk, Tbilisiben még gólt is lőttem. A Győrrel őszi bajnok voltam, végül a harmadik helyen végeztünk. A Fradi ellen 28.000 néző előtt játszottunk, ez mind nagyon szép emlék.“

 

• 34-éves játékostól már talán lehet ilyet kérdezni: meddig tervezel még a pályán maradni aktív játékosként?

„Ha az egészségem engedi, még egy-pár évet szeretnék lehúzni a pályán. Tudom, nem lehet a végtelensékig focizni, az évek elmennek, de amint már említettem, a foci körül akarok maradni később is.“

 

• Mit üzennél a mai fiatal játékosoknak?

„Ha újra fiatal lehetnék, ismét a focira tenném fel az életem. A mai fiataloknak próbáljuk magyarázni, ne csak azt a napi egy-két órát áldozzák a focira, amit az öltözőben és a pályán töltenek. Bárhol vannak, mindig a foci legyen a téma, ne az autókkal, telefonokkal foglalkozzanak. Ma nyitott a piac, sokkal könnyebb kijutni külföldre. Példának vegyék Jano Ďuricát vagy Borbély Balázst: öt meccs a Bajnokok Ligájában és máris mekkora érdeklődés volt irántuk. Aki mindent rááldoz a focira, az idővel visszakapja.“

(nk, 2006. október 13.)

 

GŐGH ÁRPÁD NÉVJEGYE»

 

ÍGY MÚLT AZ IDŐ:

 

1993. május 7.: Gőgh Árpi nyilatkozik a Hajrá! hetilapnak:

 

1998/99: Árpi legsikeresebb idénye a DAC-ban: 16 góllal járult hozzá a második vonal bajnoki címéhez. Az egyiket épp itt lövi - a Stropkov hálójába:

 

1999. június 13.: A második liga győztesének járó trófeával

 

2006. augusztus 19.: Árpi a DAC-Vágsellye bajnokin irányítja  társakat