Az egykori DAC-játékos ma is szívén viseli a klub sorsát

Kalmár László nem csak a DAC-ért aggódik...

A napokban ünnepelte 5O. születsénapját a dióspatonyi Kalmár László, aki ma is szívén viseli a DAC sorsát, minden bajnokin ott “szenved” a lelátón és szinte egész lényében sír, amikor a DAC egykori sikerei és mai vergődése kerül szóba.

Laci 1984 és 1986 között szerepelt a DAC-ban, s csak azért nem élhette át játékosként is a klub legnagyszerűbb időszakát, mert a DAC aranykorában pozsonyi Inter, majd a prágai Sparta és végül az Ostrava mezében profiskodott. Ennek ellenére ma is indulatosan és mély átéléssel beszél, amikor  a DAC  húsz évvel ezelőtti és mai állapotáról kérdezzük:

"Először is lehetetlen összehasonlítani a mostani DAC-ot az akkorival. Egyrészt volt a klubnak egy olyan Csehszlovákia szerte ismert és elismert első embere , mint  - isten nyugosztalja -  Weiss Misi bácsi, aki egyrészt a csallóközi szövetkezetek és nem titkoltan az akkori kommunista párt vonalán hihetetlenül erős anyagi, de ami még fontosabb, még erkölcsi hátteret is biztosított. Másrészt az akkori csapat 22-es keretében 1O-12 olyan játékos szerepelt, aki a környékről volt, így vonzották a nézőket. Másrészt az akkori vállalatok és szövetkezetek, valamint a községek élén olyan vezetők álltak, akik szívből szerették a focit, így anyagi lehetőségeikhez mérten szinte egymással versenyezve támogatták komoly pénzösszegekkel a DAC-ot. A DAC-ban megtiszteltetés volt focizni, szinte azzal dicsekedtek a környékbeli emberek, hogy kit ismernek a DAC-focisták közül. Másrészt az akkori tehetséges környékbeli focisták szerettek volna bekerülni a felnőtt csapatba, de egyrészt a klub a csehszlovák élvonalban eredményeket, nemzetközi kupaszereplést akart elérni, így aztán nem volt kellő türelem és kockázatvállalás az edzők , vezetők részéről a saját nevelésű tehetségeket beépíteni, akik azután -egy-két kivételtől eltekintve - éveken át kölcsönjátékosként, kallódtak, mígnem teljesen elkallódtak...  Mára szinte semmi sem maradt a húsz évvel ezelőtti állapotokból. Sem szponzorok, sem olyan klubvezetők, akik szakmailag, a futballhoz is értő emberek, sem tehetséges játékosok. Megfájdul a szívem, ha csak arra gondolok, mi lesz öt-tíz év múlva, amikor a mai 3O év körüliek - akiknek zöme még a DAC-ban nevelkedett, s akik a környékbeli falvak csapataiban még valamilyen színvonalat fel tudnak mutatni - kiöregszenek... Egyáltalán nem látok ugyanis a mai tizenévesek között legalább hasonló vagy közel hasonló  tudású-tehetségű focistákat. Ma már egyrészt nagyon nehéz a fociklubhoz csábítani a gyerekeket, másrészt, amennyiben egy klub, így a DAC is fenn akar maradni, kénytelen lesz az utánpótlásra több pénzt, a saját nevelésű tehetségek kinevelésére megfelelő szakmai, erkölcsi és anyagi hátteret biztosítani.  A DAC utánpótlását is évek óta szinte kizárólag csak a szülők áldozatkészsége, s nem pedig a klub figyelme - anyagi és erkölcsi  tartja úgy-ahogy életben, nincs megfelelő pálya, öltöző, labdák, kellően megfizetett odaadó edzők, még szerencse, hogy a város legalább támogatja  a klubot. Őszintén szólva most nem látok kiutat, nem csak a DAC, de a környékbeli községek focijövőjével kapcsolatban sem. Pedig talán még van egy utolsó esély,  egy új tehetséges focistagenerációt felnevelni. Legalább is remélem..., mert ellenkező esetben még maximum öt-hat szezont adok a dunaszerdahelyi járás focijának és a DAC-nak, s utána alighanem meg fog szűnni a futball. Bárcsak tévednék..."

(D. TOK ERNŐ INTERJÚJA, 2006-10-02, www.felvidek.ma)

Kalmár László DAC-mezben 1985. augusztusában a Vítkovice elleni bajnokin